AdWords kampány esettanulmány

Ahogyan a mondás is tartja, az okos ember más kárán tanul. Bár itt kárt senki nem szenvedett, de egy AdWords kampány esettanulmány elolvasásából nagyon sokat tanulhatsz. Éppen ezért most bemutatom Neked az egyik kampányunkat. Pontosabban azt, hogy mit és hogyan építettem fel, kiket céloztam meg és milyen bővítményeket használtam, milyen lépéseken megyek végig, mire elkészítek egy kampányt.

AdWords kampány esettanulmány, hogy beláss a kulisszák mögé!

AdWords kampány esettanulmány, hogy beláss a kulisszák mögé!

1. lépés: Cél meghatározása

Akármilyen hihetetlenül is hangzik, ez nem mindig magától értetődő. Természetesen a végső cél az, hogy minél több új ügyfeled, vásárlód legyen, de ennek eléréséig több lépést be kell iktatni. Hiszen mindeközben a márkaépítéssel is foglalkoznod kell, a szakmai hitelességed növelésével és a fogyasztók bizalmának az elnyerésével. Ezeket mind megteheted az AdWords hirdetésekkel.

A példát képező kampányban egy kis hotel tavaszi akciós ajánlatait reklámoztuk, így a fő cél az volt, hogy minél több embernek megmutassuk, mennyire jó hangulat fogadja majd az adott helyen, mennyire vendégszeretőek és persze az, hogy az adott ajánlatok kihagyhatatlanok.

2.lépés: Cél közönségek meghatározása

Ha már tudod, hogy mit szeretnél elérni a hirdetéseddel, akkor jöhet a célközönség megválasztása. Hány évesek, van-e szükség nem szerint szegmentálni, földrajzilag szűkíteni vagy egyéb demográfia adatokat használni. Mindenképp több szűk célcsoportot határozzunk meg. Meg is mutatom, hogyan.

Az adott kampányunkban az alábbi célcsoportokat határoztam meg:

-24-32 év közöttiek, nők és férfiak egyaránt, országosan

-28-45 év közöttiek, nők és férfiak egyaránt, országosan

-45-55 év közöttiek, nők és férfiak egyaránt, országosan

-25-50 év közöttiek, nők, országosan (hiszen a családokban általában a hölgyek szervezik a nyaralásokat)

-25-45 év közöttiek, nők és férfiak egyaránt, lokálisan

3.lépés: Hirdetés szövegének a megírása

Termék: akciós wellness hétvége, 2 éjszaka, félpanzió, ingyen parkolás, konditerem, ingyenes wellnessrészleg használata.

Célcsoport: 24-32 év közöttiek, nők és férfiak egyaránt, országosan

Hirdetésszöveg variációk: Messze van még a nyári szabadság, de jól jönne már egy kis kikapcsolódás? Akkor ruccanjatok ki egy hétvégére! Nálunk a másnapot egy jakuzziban pihenheted ki 😉

Sok volt már a meló és messze van még a szabi? Akkor bizony Neked egy wellness hétvégére van szükséged! Ráadásul ilyen olcsón még sose voltál nyaralni…

Célcsoport: 25-50 év közöttiek, nők, országosan

Hirdetésszöveg variációk: A hétköznapi hajtásban keveset lehet együtt a család… azonban egy szuper kikapcsoló wellnesshétvége ritka jó alkalom a közös feltöltődésre.

Szeretnél olcsón kikapcsolódni egy jó helyen? Mit szólnál egy wellness hétvégéhez félpanziós ellátással, ingyen wellness használattal, most csak… (igen itt direkt hagytam ki az árat)

Egy célcsoporthoz és termékhez legalább 2-3 hirdetésszöveget írj. Tudom, hogy ez elsőre soknak hangzik (pontosan ezért sem írtam most le ide mindet 😀 ), de hidd el, hogy szükség van rájuk. Első körben jelentesd meg mindet, amit jónak tartasz, és néhány nap alatt úgy is kiderül majd, hogy melyiket érdemes megtartani.

A rosszul teljesítő Google Ads szövegeket cseréld le. Mindig versenyeztess egymással több hirdetésszöveget, ne csak egy fusson!

4.lépés: Bővítmények meghatározása

A bővítmények segítségével lényegesen megkönnyítheted a célközönséged dolgát, hiszen akár egy kattintással megtudhatja azt, amiért egyébként jobban meg kellene dolgoznia. Lássuk, én milyen bővítményeket használtam ennél a kampánynál.

Helybővítményt, hogy rögtön láthassa, hol helyezkedik el a szállás, és véleménybővítményt, hogy találkozhasson az előző vendégek pozitív tapasztalataival.

5.lépés: Költségkeret

Itt főként az egy kattintásért ajánlott összegünk a lényeg és a napi költségkeret. Az előbbit nagyban befolyásolja számos tényező: minőségi mutató, konkurencia, és a kulcsszavak.

A mi esetünkben egy kattintásért átlagosan 30 forintot kellett fizetni és naponta 1500 Ft-ba határoztam meg a költségkeretet. Ez utóbbi csak azon múlik, hogy mennyit szeretnél erre a területre szánni.

6.lépés: Mérés, módosítás

Ez inkább a +1 lépés, mert eddigre már futnak a hirdetések, azonban ezzel még nincs vége a munkának! Minden hirdetést folyamatosan figyelni kell és szükség esetén módosítani vagy kikapcsolni. Azonban azt tanácsolom, hogy legalább 4-5 napig minden hirdetést hagyj futni, hogy legyen ideje kibontakozni, és csak azután hozz döntéseket.

Tetszett a cikk? Szívesen olvasnál még hasznos AdWords tanácsokat? Akkor látogass el rendszeresen a blogra, és kövesd nyomon a tippeket és az újításokat!

Tags

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Ingyenes AdWords hirdetés elemzés

KÉREM

top
15 pótolhatatlan AdWords tipp!
15 hihetetlen AdWords hiba, tipp, fundamentum, alap, amelyek nélkül elvérzik a kampányod, elfolyik a pénzed. Nem mindegy kiket érsz el! Érdemes megtudnod a lényeget!
Kérd, nehogy lemaradj róla, mert már 5.000-en jelentkeztek rá!
Szeretnél képbe kerülni? Akkor csak a neved és az elsődleges email címed írd be, hogy biztosan megkapd ezt az értékes tudnivalót.
Szeretnél kép
Elfogadom az adatvédelmi szabályokat. Pipáld be a kis négyzetet, törvény teszi ezt kötelezővé. Nem spamolok, az adataidra vigyázok, másnak ki nem adom, értéket, tudást adok!
cxcvcvc
15 AdWords tipp
15 hihetetlen AdWords hiba, tipp, fundamentum, alap, amelyek nélkül elvérzik a kampányod, elfolyik a pénzed. Nem mindegy kiket érsz el! Érdemes megtudnod a lényeget!
Elfogadom az adatvédelmi szabályokat. Pipáld be a kis kört. Adataidra vigyázok, ki nem adom!
Bökönyi Norbert
Online Marketing Specialista