Ahogyan minden címsornak, így ebben az esetben is nagy jelentősége van ennek a néhány szónak. Ez a terület a legfeltűnőbb, így ezekkel a szavakkal találkozik elsőnek a célközönséged. Éppen ezért nagyon meg is kell válogatni őket.
Címsor
Miben más egy Ads hirdetés címsor, mint egy cikké?
Hogy itt korlátozott karakter szám áll a rendelkezésedre. Természetesen egy cikknek sem adhatsz akármilyen hosszú címet, azonban ebben az esetben sokkal szűkösebb a keret (jelen pillanatban 30 szó). Ezért nagyon meg kell gondolni, hogy mely szavak kerülnek ide.
Ráadásul a kulcsszónak is érdemes benne szerepelni és más olyan szavaknak is, melyek fontosak a téma szempontjából. Szóval egyáltalán nincs könnyű dolgod!
Szeretnél többet megtudni a témáról? Szívesen olvasnál még Ads hirdetés témában? Akkor barangolj a blogunkon, mert nagyon sok érdekes témáról írtunk még! És fogunk is! :)
Ha már eddig is az AdWords felhasználók közé tartoztál, akkor biztosan tapasztaltad a változást és találkoztál a Google kiterjesztett szöveges hirdetéseivel. A régi rendszert kedvelők számára jó néhány kihívást rejtett magában az újítás, valószínűleg éppen ezért adott több időt az átállásra a Google. Ha még eddig nem találkoztál az új megoldással, akkor érdemes elolvasnod az […]
15 hihetetlen AdWords hiba, tipp, fundamentum, alap, amelyek nélkül elvérzik a kampányod, elfolyik a pénzed. Nem mindegy kiket érsz el! Érdemes megtudnod a lényeget! Kérd, nehogy lemaradj róla, mert már 5.000-en jelentkeztek rá!
Szeretnél képbe kerülni? Akkor csak a neved és az elsődleges email címed írd be, hogy biztosan megkapd ezt az értékes tudnivalót.
Szeretnél kép
Elfogadom az adatvédelmi szabályokat. Pipáld be a kis négyzetet, törvény teszi ezt kötelezővé. Nem spamolok, az adataidra vigyázok, másnak ki nem adom, értéket, tudást adok!
15 hihetetlen AdWords hiba, tipp, fundamentum, alap, amelyek nélkül elvérzik a kampányod, elfolyik a pénzed. Nem mindegy kiket érsz el! Érdemes megtudnod a lényeget!
Egy AdWords hirdetés címsor jelentősége
Ahogyan minden címsornak, így ebben az esetben is nagy jelentősége van ennek a néhány szónak. Ez a terület a legfeltűnőbb, így ezekkel a szavakkal találkozik elsőnek a célközönséged. Éppen ezért nagyon meg is kell válogatni őket.
Címsor
Miben más egy Ads hirdetés címsor, mint egy cikké?
Hogy itt korlátozott karakter szám áll a rendelkezésedre. Természetesen egy cikknek sem adhatsz akármilyen hosszú címet, azonban ebben az esetben sokkal szűkösebb a keret (jelen pillanatban 30 szó). Ezért nagyon meg kell gondolni, hogy mely szavak kerülnek ide.
Ráadásul a kulcsszónak is érdemes benne szerepelni és más olyan szavaknak is, melyek fontosak a téma szempontjából. Szóval egyáltalán nincs könnyű dolgod!
Szeretnél többet megtudni a témáról? Szívesen olvasnál még Ads hirdetés témában? Akkor barangolj a blogunkon, mert nagyon sok érdekes témáról írtunk még! És fogunk is! :)
Neked már sikerült átállni?
2017-01-25 / by Bökönyi Norbert / AdWords hirdetések / 0 comments

Read more