Mi az a konverzió?

A konverzió az a cselekvés, ami a vállalkozásod számára fontos és a hirdetéseknek köszönhető. Ez lehet feliratkozás, eladás vagy kapcsolatfelvétel is. A kampány jellegétől és a kitűzött céloktól függ, hogy mi számít konverziónak.

A konverziókról elöljáróban két dolgot érdemes tudni. Az egyik az, hogy fontos a kampányok szempontjából a másik pedig, hogy nagyon nehezen mérhető. Ez így elég faramuci helyzet, mert jó lenne tudni az összes létrejött konverzióról ahhoz, hogy valós képet kapjunk a marketing tevékenységről. Sajnos gyakran ez vezeti félre a vállalkozókat a saját kampányaik és a mi munkánkat illetően is.

Mit kell tudni a konverziókról?

Konverzió

A konverziók méréséhez igazán körültekintőnek kell lenni. Gyakran előfordul, hogy egy AdWords kampányban érkezik egy kattintás melyből nem lesz látható konverzió, mivel az érdeklődő nem a hirdetésen keresztül visszavezethető módon vásárolt. Ebből mi csak annyit látunk, hogy kattintott, de azt nem tudhatjuk, hogy személyesen ellátogatott a boltba. Erre az a jó megoldás, ha Te a boltodban próbálod megtudakolni, hogy milyen forrásokból érkeznek be az emberek.

Szeretnél többet tudni a konverziókról és azok méréséről? Akkor olvasd el a cikkeinket, melyekben több hasznos tanáccsal találkozhatsz.

AdWords menedzser szótár

adwords szótár

Ha még csak most barátkozol az AdWords világával vagy ha már jártasabb vagy, akkor is akadhatnak olyan kifejezések, amik még ismeretlenek számodra. Azért, hogy ez ne okozzon számodra problémát összegyűjtöttem Neked a legfontosabb fogalmakat. Adatvezérelt marketing Ez azt jelenti, hogy a felhasználók online viselkedéséből von le következtetéseket és ezeknek a fényében alakít ki személyre szabott […]

Read more

Online marketing során az offline konverziók mérése

Az online marketing szakértőknek az egyik legnagyobb kihívást az offline konverziók mérése jelenti. Ennek a kivitelezése mindig sok kreativitást igényel, de szerencsére az AdWords rendszere, már ebben is a segítségünkre van. Az alábbi cikkemben bemutatom, hogy hogyan. Talán az lesz a legegyszerűbb, ha egy szemléltető példával kezdem, amivel bemutatok egy lehetséges megoldást az offline makro […]

Read more

Milyen legyen az AdWords hirdetésed szöveges része?

Az AdWordsben kevésbé jártas személy számára a hirdetés szöveges részénél található korlátozások könnyen feladhatják a leckét. Relatív kevés terület áll rendelkezésedre, hogy meggyőzd a potenciális ügyfeleid, így nagyon jól kell fogalmaznod. Ahhoz, hogy ez könnyebben menjen most néhány jó tanáccsal készültem Neked. 1.: Sokkal inkább mintha egy emberhez. Fogalmazz egyes szám második személyben. Így az […]

Read more

Ingyenes AdWords hirdetés elemzés

KÉREM

top
15 pótolhatatlan AdWords tipp!
15 hihetetlen AdWords hiba, tipp, fundamentum, alap, amelyek nélkül elvérzik a kampányod, elfolyik a pénzed. Nem mindegy kiket érsz el! Érdemes megtudnod a lényeget!
Kérd, nehogy lemaradj róla, mert már 5.000-en jelentkeztek rá!
Szeretnél képbe kerülni? Akkor csak a neved és az elsődleges email címed írd be, hogy biztosan megkapd ezt az értékes tudnivalót.
Szeretnél kép
Elfogadom az adatvédelmi szabályokat. Pipáld be a kis négyzetet, törvény teszi ezt kötelezővé. Nem spamolok, az adataidra vigyázok, másnak ki nem adom, értéket, tudást adok!
cxcvcvc
15 AdWords tipp
15 hihetetlen AdWords hiba, tipp, fundamentum, alap, amelyek nélkül elvérzik a kampányod, elfolyik a pénzed. Nem mindegy kiket érsz el! Érdemes megtudnod a lényeget!
Elfogadom az adatvédelmi szabályokat. Pipáld be a kis kört. Adataidra vigyázok, ki nem adom!
Bökönyi Norbert
Online Marketing Specialista