AdWords hirdetések és a SEO. Kell mind a kettő?

Tárgyalásaink során már néhányszor találkoztunk azzal a kérdéssel, hogy szükség van-e keresőoptimalizálni, ha már az AdWords-ben hirdetünk, vagy kell-e hirdetnünk, ha már az első helyek között szerepelünk a találati listában. Bár elsőre logikusnak tűnhet a válasz, de mégsem árt ezt jobban átgondolni.

Ami a fejekben van:

Az AdWords hirdetések és a Seo kiegészítik egy mást

Az AdWords hirdetések és a seo nem képesek helyettesíteni egymást.

„Ha már hosszas munkával a találati lista élére kerültem, mi értelme lenne ugyanott szerepelni egy AdWords hirdetéssel?” vagy „Ha már fizetek azért, hogy a keresőben találkozzanak velem az érdeklődők, minek bíbelődjek a keresőoptimalizálással?”  Leggyakrabban ez a két kérdés merül fel a cégvezetőkben, amik teljesen logikusak is. Elsőre. De ha jobban átgondoljuk, vajon mit sugároz az érdeklődők felé, ha többször találkozik egy vállalkozással ugyanabban az időben? Képes növelni a konverziók lehetőségét?

Az AdWords hirdetések és a seo nem képesek helyettesíteni egymást.

Azt kell, hogy mondjuk, a két terület nem helyettesíti egymást. Sőt! Támogatják egymást a sikerhez vezető úton. Ha egy érdeklődő egyszerre találkozik egy a hirdetésünkkel és az organikus találatunkkal, akkor az azt sugallja számára, hogy az adott területen mi vagyunk a piacvezetők, hiszen a csapból is mi folyunk. Így minimum megduplázzuk annak az esélyét, hogy minket válaszon.

Ugyanaz a cél, csak más eszköz

Megegyező cél, megegyező terület, és mégis egy kicsit más. Az AdWords hirdetésekkel gyorsan érhetünk el eredményeket, hiszen minden hirdetésünk az első oldalon fog megjelenni. De csak addig, amíg fizetünk is érte.
A seo segítségével viszont sokkal költséghatékonyabban (ha mi magunk is szakértők vagyunk, akkor ingyen) ugyanoda kerülhetünk, bár hosszabb munka árán, de az eredményeket is több ideig élvezhetjük. Így bátran kijelenthetjük, hogy mind a két terület alkalmazása javasolt. A seo egy hosszútávú befektetés, ahol egy bizonyos szintig alacsonyabb a megtérülés, az AdWords hirdetések pedig magasabb befektetést igényelnek, azonban több lead-re is számíthatunk belőlük.
Itt a teljesség kedvéért azt is le kell írnunk, hogy az első 3 organikus találat már képes olyan számokat produkálni, mint egy AdWords hirdetés, de még így sem felesleges az utóbbi alkalmazása sem.

 

Tags

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Ingyenes AdWords hirdetés elemzés

KÉREM

top
15 pótolhatatlan AdWords tipp!
15 hihetetlen AdWords hiba, tipp, fundamentum, alap, amelyek nélkül elvérzik a kampányod, elfolyik a pénzed. Nem mindegy kiket érsz el! Érdemes megtudnod a lényeget!
Kérd, nehogy lemaradj róla, mert már 5.000-en jelentkeztek rá!
Szeretnél képbe kerülni? Akkor csak a neved és az elsődleges email címed írd be, hogy biztosan megkapd ezt az értékes tudnivalót.
Szeretnél kép
Elfogadom az adatvédelmi szabályokat. Pipáld be a kis négyzetet, törvény teszi ezt kötelezővé. Nem spamolok, az adataidra vigyázok, másnak ki nem adom, értéket, tudást adok!
cxcvcvc
15 AdWords tipp
15 hihetetlen AdWords hiba, tipp, fundamentum, alap, amelyek nélkül elvérzik a kampányod, elfolyik a pénzed. Nem mindegy kiket érsz el! Érdemes megtudnod a lényeget!
Elfogadom az adatvédelmi szabályokat. Pipáld be a kis kört. Adataidra vigyázok, ki nem adom!
Bökönyi Norbert
Online Marketing Specialista